NEF

NEF - Néztem Egy Filmet

TOP 9 Quentin Tarantino film

2019. augusztus 26. - NEFNéztem Egy Filmet

Végre itthon is bemutatásra kerül Quentin Tarantino új – saját számítása szerint, mivel a Kill
Bill egynek számít - kilencedik filmje, a Volt egyszer egy… Hollywood. Ennek apropóján szeretném listába állítani a rendező korábbi nyolc alkotását.

A lista erősen szubjektív, viszont, ha van más vélemény, azt szívesen fogadom. Kezdve azzal a szubjektivitást, hogy én a Kill Bill-filmeket külön számolom, nem úgy, mint a rendező.

Képtalálat a következőre: „Tarantino”

10. Django elszabadul (2012):

 

Ezzel a filmmel kapcsolatban inkább azt lehetne mondani, hogy Tarantino elszabadul. A korábban működtetett posztmodern és tarantinói gesztusok nem működtek benne és egész egyszerűen túl öncélú lett az egész.

Kezdve azzal, hogy legalább egy óra eltelik úgy, hogy nem történik semmi érdemleges. Ez korábban működött, viszont itt Tarantino elfelejtett jó karaktereket és dumákat írni. Christoph Waltznak ugyanazt a szerepet írta meg, aki ugyanazt eljátszotta, mint a Becstelen Brigantykban. A végén pedig hozott egy teljesen karakteridegen döntést. Ilyen korábban nem volt.

Emellett Jamie Foxx-ból semmi extrát nem hozott ki a rendező, ez két karakter és színész érdektelen jelenléte érdektelenségbe fulladt. Ami tetszett a filmbe az Leonardo DiCaprio és Samuel L. Jackson párosa, illetve a velük járó nem pc- beszólások, azonban egy nevetséges húzással ezt is elvágta Tarantino. A film végét pedig hatszor le lehetett volna zárni, totálisan kontraproduktív lett.

Az a fura, hogy nem lett ez rossz film, vannak erényei, összességében azonban a koncepció nem működött és inkább csak a pózolásokról szól. 6/10

9. Grindhouse - Halálbiztos (2007):

 

Szerintem ez egy teljesen jó film. Két részre bontja Tarantino és mindkettő ragyogóan idézi meg a 70-es évekbeli filmes műfajokat. Pazar a hangulata, remek zenék vannak benne és a dumák annak ellenére élvezetesek, hogy nincs igazából semmi funkciójuk.

Dől a filmből a vagányság és a stílus, sőt Tarantino akciófilmes rendezői képességeit is megvillogtatja. Persze, nem annyira emlékezetes, mint a legtöbb filmje a rendezőnek, de rendben van. 7/10

8. Becstelen Brigantyk (2009):

 

Még nem annyira túltolt és teátrális, mint a Django elszabadul, azonban már érezni rajta ennek vonásait. Először is nagyszerűen felépített és feszült a legtöbb jelenete, illetve remekül fűzi össze különböző a cselekményszálakat.

Christoph Waltz zseniális, Brad Pitt kiváló a maga szerepében. Negatívum – túl azon, hogy történelmi hibáktól hemzseg a film -, hogy például nácivadász banda karakterei és jelenetei végig arról szólnak, hogy Tarantino milyen király, hogy milyen vagány. Az is bajom a filmmel, hogy mélységesen buta. A legkirívóbb a nácivadász banda, amely annyira kőegyszerűen gondolkodik, hogy az már fáj (na és az a befejezés…).

Filmnyelvi szempontból kiváló a Becstelen Brigantyk, viszont egyszerre akar komoly dologról beszélni nem komolyan, aztán a vége felé mégis komolyan, és valahogy elvész a fókusza filmnek. Sem nem paródia, sem nem komolyabban vehető történelmi filmbe oltott vígjáték, mint például a Piszkos tizenkettő vagy a Kelly hősei. Megjegyzem, előbbiből Tarantino túlságosan pofátlanul nyúlta le a befejezést, nem beszélve az első jelenetről, ahol meg Leonét majmolja rendesen.

Egyébiránt így is egy 7/10-es alkotás ez, mert remek és szórakoztató, azonban rengeteg benne az aránytalanság.

7. Kill Bill I. (2003):

 

kiváló a non-lineáris cselekményvezetése, ebből kifolyólag nagyon pörgős a tempója, ezt segíti elő a nagyszerű vágás is. Erre csak rátesz, hogy Tarantino érezhetően rajong az ázsiai filmért, műfajokért, hiszen elképesztően stílusos és extravagáns a Kill Bill dizájnja. Eklektikussága nagyszerű mind zenében, mind zsánerekben. A vége talán túl vérgőzösre és emiatt semmitmondóra sikerült.

A harci jelenetei, a mesteri soundtrack, az anime betét azonban nagyon emlékezetessé teszik a Kill Bill-t. Emellett a bosszúfilmes zsánerrel is jól bűvészkedik Tarantino, hozzá méltóan itt sem sablonokat használ. 7.5/10

6. Jackie Brown (1997):

 

Elmore Leonard regényét adaptálta a rendező, akinek stílusa nagyon hasonlít Tarantinóhoz. Laza és vagány beszólások, szövegkönyv jellemzi a filmet, amely kevésbé harsány, mint a megszokott Tarantino alkotások. Van benne egy kis melankólia, egy kis romantika, azonban természetesen érezhető benne a rendező kézjegye.

Tarantino jól fogja össze a szálakat és tereli egy irányba azokat, így egyszerre kapunk egy egyre komolyabb krimitörténetet, amely át van itatva némi tarantinóssággal. Például Robert De Nirót megtalálni az elképesztően buta börtöntöltelék szerepére vagy Bridget Fondából kihozni egy jó alakítást, vagy Samuel L. Jackson-t megtalálni az egyszerre halállaza és veszélyes Ordell szerepére egyértelműen a rendező zseniális csasting-érzékét dicséri.

Ezek mellett szenzációs zenék, nagyszerű mellékkarakterek tűnnek fel, és látszólagos lassúsága igenis is illik ehhez a több szálon futó bűnsztorihoz. Nekem nagyon bejön Tarantinónak ez a visszafogottabb rendezői jelenléte. 8/10

5. Kill Bill II. (2004):

 

Tarantinóhoz képest egy mélyebb tanulságokkal teli film a bosszúról, a felelősségvállalásról, amely azért bőven őrzi a Tarantino-jegyeket. Kevésbé pergő, mint az első rész, a rendező érezhetően visszavesz a tempóból, ahogyan közeledik Billhez a főhős.

Ehhez idomul a film dramaturgiája, valamint Tarantino kevésbé látványos és harsány filmes eszközei. Némely esetben már-már westernt idéz a film nagy totálokkal, az egyre erőteljesebben megjelenő bosszúvágy motívumával vagy magával a fekete-fehérben játszódó flash-back jelenetekkel.

Persze Tarantino nem hagyja el az ironikus műfajidézést sem, azonban képes egy olyan drámai és zseniális pillanatot, majd jelenetet megteremteni, amelyet addig csak egyszer tett meg a pályafutásában.

Szóval egyszerre komoly, vagány és erőszakos a Kill Bill II. része, emiatt szerintem simán a legjobbak között a helye.

4. Aljas nyolcas (2016):

 

A félresiklott erősebb műfaji és történelmi közegbe helyezett filmek után Tarantino újabb, a pályájának ebbe a vonulatába illeszkedő westernt készített, amely szerintem a legjobb a három közül.

Nagyszerűen vegyíti benne a western erős elemeit egy Agatha Christie-szerű krimivel. Közben a rejtély narratívával és kevés helyszínes, főleg flash-back-ekkel operáló megoldásokkal megidézi pályája elejét, csak egy új közegben.

Ennek rendje és módja szerint parádésak a szövegek az Aljas nyolcasban, illetve iszonyatosan feszültek a jelenetek, ehhez párosul, hogy kiválóak a színészek. Minden megmozdulásnak és tekintetnek súlya van. Elképesztően izgalmas film pedig csak beszélgetnek benne a színészek, azonban ez annak köszönhető, hogy remekül sikerül összefésülni a western elemeket egy krimi alaphelyzetével.

Morricone zenéje hátborzongató, Tarantino atmoszférateremtése és színészvezetése briliáns, a dialógusok jól működnek és hiába nagyon hosszú, minden perce élvezetes és azt érezni rajta, hogy az utolsó jelenetig minden előre el van tervezve, semmi felesleges elem nincs benne. 9/10

3. Volt egyszer egy ... Hollywood (2019)

 

2. Ponyvaregény (1994):

 

A színtiszta Tarantani-mozi. Ahol a semmibe nyúló beszélgetések látszólag semmiről sem szólnak, aztán mégis zseniálisan mutatja be a karaktereket. Tarantino egyszerre idézi meg Godard-ot vagy Hitchcock-ot vagy az 50-es éveket meg ezer mást, de minden elfér benne.

Időkezelése nem újdonság, mégis egy alapvetően gengszterfilmes elemekkel dolgozó, káromkodós, erőszakos filmtől idegen volt akkoriban. Tarantino a modern filmezés legjobb hagyományait vegyítette a populáris műfajokkal, és ez a mix fantasztikusan működött. Nem szól igazán semmiről, mégis elképesztően fasza és cool.

A színészek zseniálisak, a forgatókönyv mestermunka, a dialógusok ezerszer idézhetők. A zenehasználat telitalálat, a jelenetek és maga film felépítettsége mélységesen átgondolt.

Nem tudom mit lehet még a Ponyvaregényről írni, amit már nem írtak le korábban. Korszakos alkotás. 9.5/10

1. Kutyaszorítóban (1992):

 

Szerintem a máig legjobb Tarantino-film. Van mélysége, drámája a filmnek, amely fantasztikusan megfér a lazaság és pergő dialógusok mellett. 
Alapvetően egy banda önfelszámolásáról szól, és egy rejtély-narratívával dolgozik. Itt azért érezni, hogy van tét. A karakterek remekül ki vannak dolgozva, árnyaltak.

Tarantino kiválóan tartja kézben a cselekményszálakat, folyamatosan és lassan lebbenti fel a fátylat a rejtélyről, ezzel elképesztően izgalmassá fokozza az eseményeket. Pedig mindez csak egy raktárban játszódik, de a flash-back-ek nagyszerűen vannak beszúrva.

A gengszterfilm és heist-film hagyományait nagyszerűen forgatja ki a rendező. Emellett ebben is idézhető dialógusok és jelenetek sorjáznak. Illetőleg Tarantino pályafutásában az egyik legdrámaibb pont is ebben történik meg, azzal a nagyszerű zárlattal.

Humoros, laza, mégis érezni benne végig a feszültséget, amely egy ponton, egy szenzációs jelenetben csúcsosodik ki. Szerintem ezek miatt ez Tarantino legjobb filmje. 9.5/10

Jó mozizást mindenkinek!

NEF élménymutatók | TOP filmes lista: https://goo.gl/ymQavP

Írd meg kommentben, hogy szerinted rendben vannak-e Tarantino gúnyosabb, sértő jelenetei?

Kövess minket facebook-on is: https://www.facebook.com/neztemegyfilmet/

A bejegyzés trackback címe:

https://neztemegyfilmet.blog.hu/api/trackback/id/tr9315024798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.