Két nézőpontból vizsgáltuk meg a Joker filmet. Az első Csabi, mit az alábbi cikkben olvashatsz, míg a másik Gabi, aki a cikk alján lévő elhelyezett videóban fejti ki véleményét. Te melyikkel tudsz azonosulni?
Joker (2019): ambivalens érzésekkel vártam a filmet, hiszen a popkultúrába beivódott karakter iránti mérhetetlen rajongást mindig is túlzónak, túlmisztifikáltnak éreztem. Úgy gondolom ehhez nagymértékben hozzájárult Heath Ledger tragikus halála, amely az egekbe emelte a karaktert. Természetesen az egy nagyszerű alakítás volt, de nem több annál.
A Joker viszont nagyon tetszett, sokkal jobb, mint amire számítottam. Todd Philips filmje egy egzisztenciális dráma, amelybe remekül illeszkedik a pszichothriller alműfaja. Egy perifériára szorult, szinte csak vegetáló fickó hányattatásai állnak a középpontban, aki próbál valahogyan megélni. A kiindulás nekem működik, Arthur Fleck tényleg egy kiszolgáltatott emberként jelenik meg, akinél persze már itt látszódik, hogy pszichotikus, és nehezen tud beilleszkedni a társadalomba. Abba a társadalomba, amelyet a rendező némileg leegyszerűsítve, bár hangsúlyos ecsetvonásokkal mutat be nekünk.
A Joker azért is jó, mert ugyan didaktikus a társadalomképe, de mindez azért van, mert az a szituáció áll fenn, ahol már tényleg csak egy kis szikra kell, hogy lángra lobbanjon a gazdagok és szegények, elnyomók és elnyomottak közti állapot. Na meg persze azért, mert egy periférián élő ember szemszögéből van elmesélve a sztori. A film karakterdrámája egyenletesnek mondható, folyamatosan látható, ahogyan Arthur Fleck egyre inkább veszti el a lába alól talajt. Itt róható fel némi hiba, hiszen a végére már kezd repetitívvé válni ezen jelenetek sora.
Mégis élvezhető, hiszen Todd Philips remek arányérzékkel vegyíti az egzisztenciális részeket a pszichothrillerrel, aminek köszönhetően nincs üresjárat a filmben. A cselekményvezetés tehát elsőrangú, következetesen és egyenletesen halad a végkifejlet felé. Egy-két jelenet talán feleslegesen túlhúzott, és volt, ami kicsit didaktikus, mégis összességében a film stílusa oldja ezeket túlzásokat.
Todd Philips stílusát jelentősen támogatja a film nagyszerű vizuális stílusa, amely plasztikusan jeleníti és idézi meg a 70-es évek végi, 80-as évek eleji Amerikát. A fülledt, mocskos utcák ábrázolása nagyfokú realitást ad a Jokernek. Külön kiemelném a film nyomasztó és komor hangulatát, amelyet csak tovább erősít a néhol felbukkanó fekete humor. Ez még inkább lök egyet a nézőn lefelé, akinek valószínűleg nincs jó kedve, miközben a Jokert nézi.
Hiába egy bohóc a főszereplője, ez a bohóc egy beteg, frusztrált és szociális képességeiben visszamaradt figura, mégis, az elején együtt tudunk érezni vele, mert láthatóan igyekszik beilleszkedni. A társadalom azonban már annyira romlott, és nem törődik a periférián élőkkel, hogy nem képes befogadni őt.
Nekem azért tetszik a karakterdráma, mert ugyan jogosnak érezzük Fleck dühét, a film – az előzetes kritikák fanyalgása ellenére – nem dicsőíti az erőszakot, nem akar felbujtani senkit. Amíg ő egyre erősebbnek érzi magát, a néző úgy veszíti el fokozatosan a vele való szimpátiát. Ugyan erőszakos a Joker, de az erőszak realista, hiszen váratlanul, szinte felvezetés nélkül robban ki.
Nem lehet elmenni szó nélkül a Joker kiváló filmes idézetei mellett sem. Egyrészt már magában az atmoszférateremtésben tetten érhető az idézés, hiszen nagyszerűen használja fel például a 70-es és 80-as évek amerikai filmjeinek, köztük a Taxisofőrnek a hangulatát. Scorsese klasszikusa egyszer egy konkrét jelenetben is megelevenedik, illetve egy másik, méltatlanul keveset emlegetett Scorsese alkotás, A komédia királyára is utalást találhatunk. Meg persze benne van Robert De Niro, aki ezeknek a filmeknek a főszereplője. Emellett több műből is merít a Joker, de mindezt ízlésesen teszi.
Aminek viszont leginkább köszönhető Philips művének sikeressége, az Joaquin Phoenix. Phoenix zseniálisan vezeti végig Arthur Fleck tébolyultságának folyamatát. Apró rezdülésekkel, illetve a testével is kiválóan érzékelteti egy szánalomraméltó, nagyon emberi, nagyon esendő figura megőrülésig vezető folyamatát. Na és persze, az a nevetés elképesztő! Precízen kidolgozott figura Arthur Fleck, Phoenix egyszemélyes showja képes elvinni a hátán a filmet, sőt!
Mindent összevetve, vannak hibái a Jokernek, néhol didaktikus a rendezése és a forgatókönyv egynémely mondata papírízűen hat, azonban egy remek és átgondolt víziót képes erőteljesen felmutatni, reflektálva korunk pattanásig feszült helyzetére. Ezt egészíti Joaquin Phoenix parádés alakítása.
És itt pedig Gabi véleménye:
NEF élménymutatók | TOP filmes lista: https://goo.gl/ymQavP
Írd meg kommentben, hogy melyik oldallal értesz egyet?
Kövess minket facebook-on is: https://www.facebook.com/neztemegyfilmet/
