Tóth-Bertók Eszter (Eszter és a filmek) szerette a FEHÉR ÉJSZAKÁK filmet. Én kevésbé. Így összeültünk, hogy megvitassuk nézeteinket a filmmel kapcsolatban.  Ha szeretnéd a vitáról készült videót is megtekintheted az alábbi linken: 

Történet, cselekmény, struktúra

Támogató oldal:

• Klasszikus slasher-alaphelyzetből indul a történet: néhány egyetemista srác és egy lány elmennek egy fesztiválra, természetesen nem egy szokványosra…

• A műfaj ismeretében előre sejthető, hogy a közösséggel valami nem lesz rendben. Éppen ezért más módon kell bizonytalanságot teremtenie a rendezőnek. A tekintetben játszik tehát a befogadóval, hogy az nem tudja, milyen borzalomra számítson - így olyan helyzetbe taszítja őket, amilyenben a szereplők vannak.

• Prológus: megadja az alaphangot (veszteség, gyász, egy kiüresedett kapcsolat elhalása) és érzelmi gazdagsággal tölti fel a narratívát.

• A film elején egy képet látunk, amely mint egy színházi függöny, szétnyílik: mintha azt üzenné, hogy amit látni fogunk, egy mese. A Prológus ad értelmet ennek az olvasatnak: “mese az emberi természetről, a gyászról, az elengedésről”.

• Kicsit a műfajról: horror - e filmek félelem- és borzongásérzetet kívánnak kelteni a nézőben. Társadalmi szerepét illetően megoszlanak a vélemények: egyesek szerint felszabadítják a néző elfojtott érzelmeit és eszközöket kínálnak a rejtett, legátolt vágyak kiélésére, oldják a közönség szorongásait. 

• Ari Aster a Fehér éjszakákban a horror dekonstrukcióját hajtja végre: a megszokott horror-elemeket (sötétség, természetfeletti, jump scare…) félredobva szikrázó napsütésben kelt borzalmat, és a felszíni borzalmak mögött mindennapi félelmeinket ismerhetjük fel. Az igazi horror jelen esetben egy párkapcsolati dráma alakulása!

Kérdések ehhez vonatkozóan a Negatív oldaltól:

• Az, hogy ugyanilyen helyzetben vagyunk, mint a szereplők, egy természetes folyamat… melyik filmnél nincs így? 

• Illetve őszintén...te nem tudtad, tényleg, hogy mire számíthatsz? Neked nem érződött már az elején, hogy itt úgyis hullani fognak az emberek, és ráadásul még tapsolnak is hozzá? 

Negatív oldal:

• Nagyon pozitív, hogy lazán messzebbről kezdi a sztorit.

• Jó, hogy lassabb a tempó…fokozza a feszültséget.

• Az első gombázás kiváló, pánikrohamkeltő,egy nagyon jól felépített film ígéretét adja.

• De ott jön egy első lyuk, egy csalás…a szereplő nem küzd végig a pánikrohammal, csak egyszerűen kikerüli…elalszik. 

• A megérkezés megint nagyon para és sokat ígér, de ez az utolsó építőkocka, amit a rendező feltesz.

• Innentől kezdve semmilyen új ígéret nem jön. A film pontosan azt húzza, mint a rétestésztát, amit kb. a 40. percnél már kijelentett: ez a hely para, az emberek parák, és para dolgok fognak történni. 

• Hol a történet ebben? Ez így egy para történet elkezdése, sok ígérettel, majd a felépített történet elengedése, és az utolsó építőkocka újból és újból felrakása a történet-vár alapjára.

• Hiányzott a küzdés. Hiányzott a reális reakció. Nevetségessé vált…a moziteremben szó szerint többet röhögtek, mint egy vígjátékon a végefele… ilyen lenne a horror?
• Események egymás után pakolása nem elég egy történethez…a film történetében, a 3-as szerkezetben egy zseniális 1. Act után elbukott a 2. Act-ben. 

Kérdések ehhez vonatkozóan a Támogató oldaltól:

• Milyen történetre számítottál vagy milyen történetet vártál a film kezdete alapján? Ezzel szemben milyen történetet adott a film? (A filmi elbeszélésnek ugye három szintje van (történet, cselekmény, stílus) és a történet nincs jelen a filmképen, azt mi nézők rakjuk össze a cselekményből és a stílusból. És előfordulhat, hogy más-más nézők más-más történetet raknak össze.)

Támogató 2.  kör, válaszok:

• “ez a hely para, az emberek parák, és para dolgok fognak történni” - ez egyértelmű már úgy is, ha csak a műfaji meghatározást ismerjük, de az igazi horror nem is maga a hely vagy a közösség, hanem az emberi természet.

• A valódi történet a közösségben történő “para” dolgok mögött zajlik. 

• Humor: A groteszk humor fontos eleme a filmnek! A rendező nevetésre ingerli a nézőt, de ha belegondolunk, ezt legtöbbször olyan helyzetben teszi, amikor nem lenne illő nevetni. Éppen ezért a néző kellemetlenül érzi magát, szégyenkezik, amiért a borzalmak közepette nevet.

Válaszok:

• Nem minden film esetében vagyunk ugyanolyan helyzetben, mint a szereplők. A Hitchcock nevével összeforrt dramaturgiai fogás, a suspense-technika lényege például pont az, hogy a néző többet tud, mint a szereplők. (A filmkészítő teljességgel bevonja nézőjét valamely kétséges kimenetelű cselekménysor menetébe, precízen beavatja valamely veszély kiépülésének részleteibe, például a főhős ellen készülő merénylet eseményeibe, miközben a szereplő nincs e tudás birtokában. Ilyenkor az a feszültség tulajdonképpeni forrása, hogy a néző jobban informált, többet tud a történések motívumairól, mint maguk a szereplők.)

• Az már a műfaji megnevezést elolvasva egyértelmű, hogy a közösséggel nagy baj lesz és a fiatalok sorra fognak meghalni, de azzal nem vagyunk tisztában, hogy mik fognak történni pontosan: pl. nem tudjuk, hogy milyen szokások vannak, etc. Azzal tehát mondhatni tisztában vagyunk, hogy mi fog történni, de azt nem tudjuk, hogyan - kicsit olyan ez, mint Rousseau Dekameronja, ahol pár mondatban lelövi a cselekményt az adott fejezet előtt, mert az fontosabb, hogy hogyan történik meg a dolog. Itt is fontosabb dolgok húzódnak a háttérben, minthogy kinyírják-e az idióta srácot vagy sem. 

Negatív 2. beszéde, válaszok:

• Az emberi természet pontosan úgy tudott volna kirajzolódni, ha nem lebutított bábukká válnak a karakterek, hanem élő, hiteles, félő, különböző módban menekülni vágyó emberekként viselkednek. Ezt szerintem nem tudták megadni, mert egyszerűen csak bután kiszolgálják a “para” jelenségeket.

• Az lehet, hogy a közösség mögött zajlik a valódi történet… csak akkor miért nem azt mutatja a film? Hiába nézzük egy focimeccs szurkolóit, érezzük, hogy történnek dolgok, mert az arcukon néha változik az érzelem - lehetőleg természetes, élő személyként, és nem irányított bábuként, azért az igazi történés mögöttünk zajlik. 

• A focimeccs a történet. A közönség a karakterek. A kettő együtt vágva egy teljes értéket nyújtó filmélmény. 

• Groteszk volt, az tény, de nem szégyelltem magam. Csak fogtam a fejem, és lesajnáltam az írót és az alkotókat… hogy ez most komoly? Tényleg ezen dolgoztak évekig?

Válasz:

• Egy történet konfliktusra vagy konfliktusokra épül. Jön egy autó jobbról, jön egy autó balról, és az ütközés pillanata a konfliktus. A konfliktus meg maga a a sztori. 

• Olyan történetre vártam, ahol ezek az emberek úgy reagálnak a körülöttük lévő dolgokra, ahogy azt magamtól is elvárnám. Okosan, ügyesen. Felveszik a harcot a helyzettel, és nem csak átadják magukat, hogy “tessék itt vagyok!”.

• Ezek gyakorlatilag a két autó ütközése helyett leállították az egyik kocsit és átszálltak, hogy vigyetek el haver...

Karakterek

Támogató oldal:

• A slasher műfajához hűen Danin és Christianon kívül - no és persze, Pelle-en, a közösség tagján kívül - egydimenziós karakterek: a kretén haver, a megszállott okostojás...mintha csak a bodycount miatt kerültek volna a filmbe.

• Dani karaktere és karakterfejlődése a film legfontosabb eleme: ő az, aki megtapasztalja a magányt, hiszen egy olyan kapcsolatért küzd, amelynek csak számára van jelentősége.

• Az ő személyén keresztül merülnek fel a film legjelentősebb kérdései, többek között: Mit jelent a magány? Mit jelent tartozni valahová? ...

Kérdések ehhez vonatkozóan a Negatív oldaltól:

Szerinted a fő történetszál nem is az “ússzuk meg ezt az egészet!” hanem az “oldjuk meg a kapcsolatunkat!”? 

Negatív oldal:

• A fő karakterekjól fel voltak építve. Lazák, fiatalosak. Érthetően “hitványak” a maguk hibáival együtt. De!

• A velük szembe jövő problémákra egy agymosott, zombi is okosabb reakciókat adott volna. A felépített élő karakterek így az eseményeket szolgáló halott bábuk lesznek.

• A fehér ruhások is túlzóan magabiztosak, annak ellenére, hogy tisztában vannak wierd-ségükkel… miért nem óvatosabbak? Miért nem empatikusabbak? Miért robotok, hülyék, akik csak azt tudják, amire beprogramozták őket, és semmi pluszt?

Kérdések ehhez vonatkozóan a Támogató oldaltól:

• Szerinted miért adtak olyan reakciókat, amilyeneket? Mind a fiatalok, mind a szekta tagjai. 

Támogató 2. kör, válaszok: 

• A közösség (szekta) tagjainak magabiztossága abban rejlik, hogy a felelőtlen amerikai fiatalokkal és velünk nézőkkel szemben ők tisztában vannak vele, hogy mi fog történni, s mi miért történik. E tekintetben valóban megérezzük, milyen bekerülni egy idegen kultúrába, egy idegen közösségbe: ha csatlakoznánk egy szektához, valószínűleg nem nyomnának a kezünkbe egy könyvet, hogy tisztában legyünk azzal, mi fog történni és nem is avatnának be minket mindenbe - sodródnánk, ahogy itt is. 
• Az egydimenziós karakterek reakciói egyértelműek, nekik nem kell többet tenniük, azért vannak, hogy meg lehessen gyilkolni őket, Dani és Christian viszont úgymond egymással játszanak, nem a közösséggel; nekik, különösen Daninak, nagyobb gondjuk is van, minthogy ki ugrik le egy szikláról és ki nem.

Válasz:

Sem az “ússzuk meg az egészet”, sem az “oldjuk meg a kapcsolatunkat” nem rajzolódott ki fő történetszálként számomra. Érdekes és izgalmas volt az a felszínen zajló “dráma”, amit a Harga közösség és a civilizációból érkezett fiatalok “ismerkedése” jelentett, az, hogy egy jó disszertáció miatt még az első brutális szokás is belefér, de számomra sokkal izgalmasabb volt a felszín alatt rejlő gyászmunka, és Dani személyiségének alakulása, aki ebben a furcsa, beteg szokásokkal rendelkező közösségben döbben rá tulajdonképpen, hogy teljesen magára maradt, és az a srác, akire támaszkodni akart, akit már-már feltétel nélkül szeretett, csak gyávaságból van vele. Számomra így a fő történetszál hasonló, mint a The Babadookban: egy érzelmi folyamat, ami be van csomagolva és ha nem figyeljük meg igazán, akkor fel sem fedezzük, hogy ott van. 

Negatív 2.  kör, válaszok:

 Egy filmben természetes, hogy a főhősnek van külső és belső “célja”. - Így felszínen lévő történet és felszín alatti történet is van. - Hiszen ettől komplexebbé, élvezetesebbé tud válni egy történet. 

De fontos, hogy a szemünk előtt - a felszínen - zajló történet legyen az észlelhető, a középpontban levő, amit addig hiába próbál megoldani a karakter, amíg először a belső szükségletét nem oldja meg. Így a külső és a belső cél végül egymástól elválaszthatatlanul közösen célba viszi magát a filmet is.

Ebben az esetben a felszínen lévő cél a “az ússzuk meg ezt az egészet!”, csak egy díszletté változott át. Ezzel levált a belső céltól, kettéhasítva az elején jól megindult, összefonódott történetszálat. 

Válasz:

Én úgy éreztem, hogy nem természetes, ahogy higgadtan, ellenvetés és harc nélkül belemennek mindenbe, és nem próbálnak inkább az életüket mentve menekülni. 

Audio-Vizualitás

GABI:
Szerintem nincs rajta mit vitázni… nagyon egyedi, nagyon szép! 

ESZTER:
Egyetértek. :) De ki lehet emelni, hogy a többször megjelenő bódító hullámzás a nézőben is olyan érzetet kelt, mintha átélne egy drogos tripet.

A vitáról készült videót megtekintheted itt: https://youtu.be/yOa-ijXVRLU

Kulcsérzelem

Támogató oldal beszéde:

• A horrorokban általában a félelmet, a borzongást tartjuk a legfontosabbnak, de gondoljunk csak bele: mi az, amitől a mindennapokban félnünk kell? A kopogó szellemektől? A démonoktól? Az Ördögtől? Nem: a gonosz és az igazi félelem az emberből, az emberi természetből ered. Erre mutat rá a film, így mondhatnánk, hogy a félelem a kulcsérzelem, de sokkal inkább az érzelmi feszültség az. Amit csak gerjeszt az úton-útfélen felbukkanó groteszk humor, nevetésünk ugyanis szinte kivétel nélkül a borzasztóan kellemetlen és zavart érzetet teremtő alaphangulatból és helyzetekből fakad.

 
Kérdések ehhez vonatkozóan a Negatív oldaltól:

Te el tudtad fogadni annyira a jeleneteket, hogy ne kinevesd, hanem zavarba jöjj és úgy nevess?

Negatív oldal beszéde:

Szerintem a félelem volt a megcélzott kulcsérzelem…nyilván, mivel horror-thriller, de ebből egy nevetségesség lett…egy komolyan vehetetlenség. Egy paródia, tehát a végére a hosszú üres járatok között néha-néha már a humor lett a fő.

Kérdések ehhez vonatkozóan a Támogató oldaltól:

• Dani és Christian kapcsolatának alakulása kapcsán nem merült fel benned érzelem? Vagy annak kapcsán, ahogyan Pelle viszonyul Danihoz? Vagy ahogyan a közösség tagjai viszonyulnak egymáshoz és hozzá? 

Támogató 2. kör, válaszok:

• Én onnantól kezdve, hogy a fiatalok beléptek a közösségbe, ahol furcsa mozdulatokkal ölelgették egymást az emberek, furcsán viselkedtek, mozogtak, zavarban éreztem magam és ha kicsit is beleképzeltem magam a helyükbe, azt éreztem, hogy én is tehetetlenül állnék, mert ha nem vagyok tisztában vele, hogy “ezek gyilkolni fognak”, akkor mint civilizált európai értelmiségi, elfogadom a szokásaikat és azt, hogy semmi közöm hozzá, hogy mit csinálnak, és egyébként is: ők látnak vendégül engem. Egy idegen kultúrában eleve feszeng az ember, én így éreztem magam a filmet nézve, és a groteszk humor akként hatott, ahogy Lantimosz Egy szent szarvas meggyilkolása című filmjében. Ott sem kacagtam vidáman, mert azt éreztem, hogy nem lehet, de a rendező játszik velem, és ez formanyelvi szempontból is izgalmas dolog: szabad-e nevetnünk, ha egy elkábított férfi valamelyest akarata ellenére fekszik le egy lánnyal és a közösségben az a szokás, hogy körbeállja őket az “udvar”? 

 
Negatív 2. kör, válaszok:

Az elején igen, éreztem, hogy szörnyű ez a kapcsolat. Később egyre inkább elvesztettem ennek a jelentőségét, mert éppen azzal voltam elfoglalva, hogy “ti hülyék… mindjárt meghaltok!”.

Kulcspillanatok

Támogató oldal:

• Az a jelenet, mikor Christian bejelenti a fiúknak, hogy Dani is csatlakozik hozzájuk az utazáson. Sem ő, sem senki más nem akarja, hogy a lány is menjen: kívülállóság, kitaszítottság érzete. Az egyetlen szereplő, aki nyitott, az a közösség tagja, Pelle…

• A megérkezés. Diszharmóniát kelt a nézőben, hiszen tudjuk, hogy a borzalmak kapuja a napsugarakat formázó kapu, de mégis több jóval kecsegtet a főhősnőnk számára, mint amit addig átélt vagy amire a közösség “falain” kívül számíthat.

• Mikor Dani lesz május királynője: megtapasztalja az emberek szeretetét, a kivételességet, a szeretetet és végre neki lesz joga dönteni arról, mit érdemel a barátja, aki még ahhoz is túl gyenge, hogy szakítson vele, annak ellenére, hogy már nem szereti. - Míg eddig csak úgy megtörténtek a dolgok Danival, most ő az, aki diktál: ebben a közösségben jelentősége és hatalma van. 

 
Kérdések ehhez vonatkozóan a Negatív oldaltól:

Tényleg ő diktál? Nem csak egy fordított áldemokrácia ez? Egy áldiktatúra, miközben demokrácia?

Negatív oldal:

• A szakítás és a tragédia utáni szánalom együttlét: remek felvetés.

• A megérkezés, a nagy képek, hosszú beállítások, a tér, a hangulat zseni. Megnézném újra… minden új, minden fura, minden szép, de mégis valami baljós közeleg, ez érződik.

• A pánikroham iszonyatos jó. A WC-ben megoldott sötét szerintem lehetett volna kiaknázottabb… félelmetesebb, valami halucinácioval… 

• A megérkezés nagyon jó továbbra is. Érdekel az egész.

• A halálugrások és a szertartás brutálisan rideg és torz, és a maga kategóriájában jó.

• Az evések szépek, de történet helyett már-már dokumentumfilm-szerűek.

• A szexjelenet vicces, annyira gáz.

• A tánc hangulatos, de dokumentum-szerű szintén.

• A végső égetés már unalmas, annyira nem tudom komolyan venni, igazából várom, hogy vége legyen.

Kérdések ehhez vonatkozóan a Támogató oldaltól:

• A végén, az égetésnél akkor nem érezted a katarzist?

Támogató 2. kör, válaszok:

• Abban a tekintetben ő diktál, hogy ő dönt Christian sorsáról. Mondhatná, hogy ne őt áldozzák fel, de nem teszi, és ez kulcsfontosságú döntés az életében - olyan szempontból is, hogy felégeti az utat visszafelé. Innentől már nem létezik számára a régi élete, csak az, ami most kezdődik - a közösség tagjaként. 

Üzenet, téma

Támogató oldal:

• Allegorikus jellegű film, tehát mondhatni elvárás, hogy a felszín alá nézzünk, nem elégedhetünk meg annyival, hogy a civilizált fiatalok és egy természetközeli szekta szembenállása!

• E tekintetben is komolyabb kérdések merülnek fel, például: Mi van akkor, ha egy olyan közösségbe cseppenünk, ahol kisebbségben vagyunk a civilizált társadalomban megkérdőjelezhetetlennek mondható értékrendünkkel és normáinkkal? Meddig tartható egy másik kultúra iránti tisztelet? Hogyan lehet harmóniában élni a természettel? Beleférhet az is, hogy magunkat áldozzuk fel?

• Az igazi horror bennünk van - mutat rá a rendező. A szemünk előtt ugyanis egy kőkemény dráma zajlik: Dani gyakorlatilag egy terápiás folyamaton esik át a közösségben, s az ő “átváltozása” során is számos kérdés merül fel a megbocsátásról, a szeretetről, a bosszúról, a bennünk lakozó démonok leküzdéséről. 

• És ott a legkényelmetlenebb kérdés, amely miatt könnyedén párhuzamba állíthatjuk a filmet Trier Dogville-jével: Ki a gonosz? (Ott Grace megöleti Dogville lakóit, itt Dani megöleti Christiant - ők a gonoszok vagy azok, akiket kivégeznek?)

 
Kérdések ehhez vonatkozóan a Negatív oldaltól:

• Ha az elvárás, hogy a felszín alá nézzünk, akkor az nem elvárás, hogy a felszín felett is megmaradjunk?

• Téged kicsit sem zavart, hogy a fizikai síkon futó történet megállt a film középső részében?

Negatív oldal:

Szerintem a filmnek konkrét üzenete így a végére nincs. 

A téma valahol az észszerűség és a hagyományok közötti határ meghúzása körül van, de elég egyoldalú…esélyt sem ad megérteni igazán a hagyományokat, felsőbbrendű, lenéző énnel tekint le rájuk, nem beszélve arról, hogy maga a rendező is elmondta, hogy sok szokás csak kitalált, összemosott hatásvadászat.

A hagyományok lehetnek furcsák és buták, de azért okosabban ettől… 

Üzenethez buta a film.  !

Téma boncoláshoz hazug. !

 
Kérdések ehhez vonatkozóan a Támogató oldaltól:

 Vannak olyan kérdések, amelyek felmerültek benned a film kapcsán? 

Támogató 2. kör, válaszok:

• Konkrét üzenet valóban nincs, de az a baj is lenne, ha lenne, hiszen mi magunk is viaskodhatunk magunkkal, hogy elgondolkozzunk azon, mit tennénk a főhősnő helyében…
• Ahelyett, hogy néhány konkrét üzenetet a kezünkbe tett volna a film, inkább kérdéseket sorakoztatott fel. Nem mondja azt, hogy feláldozni a barátunkat, aki csak átnézett rajtunk, jó dolog, csak felteszi a kérdést: te mit tennél? 

Válasz: 

• A felszínen maradva ez a film mondhatni egy klasszikus slasher, amelyben szinte még azt is érezzük, milyen sorrendben halnak meg a karaktereink, mégis többet ad a gyilkolászásnál, hiszen a fiatalok reakciói lehetőséget adnak arra, hogy elgondolkozzunk, mi miként viszonyulunk más kultúrákhoz, vagy még inkább: a szektákhoz. És ha így nézzük, akkor szépen bemutatja a film azt is, miként tud működni egy szekta. Hiszen nem mindenki tud vagy akar menekülni, ha látja, hogy baj van - lehet, hogy valakinek a barátai halála kis ár ahhoz képest, amit egy közösség adhat neki. (Ez csúnyán hangzik, de a film kapcsán bizony ezen is el kell gondolkozni.)

• Pont az imént elmondottak miatt nem zavart semmi, hiszen nem állt meg, csak átalakult, és Dani lett a fókusz. Gyönyörű például az a jelenet, amikor meglátja Christiant szexelni a lánnyal, s a többi nő vele együtt vonaglik a földön és üvölt, gyakorlatilag megélik vele a fájdalmát, elvesznek belőle és itt már megérezheti, hogy ebben a közösségben soha nem lesz szánalom együttlét vagy magány. 

 

Negatív 2. kör, válaszok:

• Én szeretem, ha van üzenete egy filmnek. Egy film végül is egy példázat…a példázatok okkal szólnak úgy, ahogy. Elég furcsa lett volna, ha Jézus is csak így dobálgatta volna a példázatokat üzenetek nélkül.

Merültek fel bennem kérdések: 

• A más kultúra mentség lehet-e erre, amit a nagyvilági erkölcsi nézetekkel - vallási tanokkal - vizsgálva tudatlanságnak mondanánk?

• Lélek nélkül ilyen hazug világot teremtünk magunk köré? És ez akár a film alkotóira vonatkoztatva is megjelent bennem...

ÉRTÉKELÉS

Gabi: 62% Maradandó filmélmény (Taxidermia, Apocalypto )

Eszter: 90% - Haneke filmjei, Trier: Dogville, A Babadook

A vitáról készült videó itt tekinthető meg:

NEF élménymutatók | TOP filmes lista: https://goo.gl/ymQavP

Írd meg kommentben, hogy melyik oldallal értesz egyet?

Kövess minket facebook-on is: https://www.facebook.com/neztemegyfilmet/